2008.12.03. Az innováció regionális feltételrendszere Magyarországon
A KDRIÜ a
Nemz
eti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával, a Közép-dunántúli
Regionális Fejlesztési Ügynökség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város
Önkormányzata, a Székesfehérvári Innovációs Tanács, a Székesfehérvári
Vállalkozói Központ, valamint az ország többi Regionális Innovációs
Ügynökségének együttműködő részvételével konferenciát szervezett
Székesfehérváron, a Vállalkozói Központban. A konferencia célja volt, hogy a
magyarországi régiók innovációs sajátosságait bemutassa.
A rendezvény eredményeként, a régiók innovációs hídképző szervezetei, valamint vállalkozásai megismerték a többi régióban zajló folyamatokat, egyben „adalékot" adott az együttműködések fejlesztéséhez. A rendezvény sikerességét a magas részvételi szám is igazolja.
A konferencia első részében a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács alelnökének, Szabados Tamás bevezetője után, a résztvevők áttekintést kaptak Székesfehérvár innovációjához kapcsolódó eredményekről (Schultz György kabinetigazgató), valamint a felsőoktatás és innováció kapcsolatáról (Hervainé dr. Szabó Gyöngyvér SZIT elnök).
A konferencia második részében a nemzeti innovációs rendszer sajátosságairól tartott előadást Dr. Lippényi Tivadar, az NKTH alelnöke. Ezt követően a magyarországi régiók képviselői mutatták be saját térségük eredményeit. A program zárásaként Kígyóssy Gábor (KDRFÜ Kht., irodavezető) a „Közép-Dunántúl: Az innováció régiója" címmel tartott előadást.
A konferencia keretében azonos helyszínen megnyitottuk az „Innovációs legjobb gyakorlatok a Közép-Dunántúlon" című poszter kiállítást, amely 2008. december 12-ig megtekinthető az érdeklődők számára.
A kiállításon a régió innovációs hídképző szervezetei, valamint az elmúlt években az innovációban élenjáró vállalkozások mutatták be legfontosabb eredményeiket.
![]() |
![]() |
| Az innováció feltételrendszere Magyarországon | Kiállított plakátok |








