Újdonságkutatás

Elvégezzük Ön helyett

Van egy találmánya, de előfordulhat, hogy Ön előtt már valaki más, akár csak részben szabadalmaztatott ugyanolyan, vagy hasonló technológiát, vagy akár formát? Ennek felkutatását elvégezzük Ön helyett. A folyamatot újdonságkutatásnak hívjuk, de a szakzsargon leginkább a technika állásának kutatásának (angolul: prior art search) nevezi. Ahogy a nevéből is kiderül, alapvetően annak a megállapítására szolgál, hogy egy adott találmány kielégíti-e a szabadalmaztatás legalapvetőbb követelményeit, az újdonságot és a feltalálói tevékenységet.

Hasonlóképpen végzünk újdonságkutatást formatervezési minták és védjegyek oltalmazhatóságának vizsgálatára is azzal a különbséggel, hogy más adatbázisokat és valamelyest különböző módszertant használunk ebben az esetben kutatás során, mint amikor egy találmányhoz kapcsolódóan végezzük az újdonságkutatást.

A társaságunk által végzett újdonságkutatásoknak elsősorban döntéselőkészítő szerepe van: kirajzolja az irányvonalakat a tekintetben, hogy a találmány mely aspektusai lesznek oltalmazhatóak, melyek nem, illetve mely tulajdonságokat érdemes a szabadalom helyett üzleti titokként védeni. Emellett a technika állásának bemutatása a szabadalmi bejelentések kötelező alaki kelléke, így egy újdonságkutatás a szabadalmi bejelentés előkészítésének is fontos lépése, felgyorsítja a folyamatot, ha a leendő bejelentő már egy kész újdonságkutatással a kezében fordul szabadalmi ügyvivőhöz a szabadalmi bejelentés kidolgozása érdekében.

Mindezen túl egy újdonságkutatás alkalmas arra is, hogy a kutató/feltaláló számára kitekintést nyújtson a találmányához kapcsolódó olyan megoldásokra, amelyeket addig figyelmen kívül hagyott, ezzel segítve az új ötletek létrejöttét és a találmányok továbbfejlesztését. Az újdonságkutatás keretében feltárjuk és rendelkezésére bocsátjuk azokat az iparjogvédelmi bejelentéseket, amelyek figyelembe vehetők az Ön által ismertetett találmány újdonsága és a feltalálói tevékenység (inventive step) követelménye szempontjából.

Az újdonságkutatás további előnyei

  • A szabadalmazhatóság esélyének a bejelentés előtti megismerésével időt, pénzt és fáradságot takaríthat meg.
  • Ha már tett bejelentést az elsőbbség biztosítására, fontos lehet minél előbb megtudnia, hogy eséllyel jelentheti-e be más országokban a találmányt.
  • Képet alkothat az inventivitás mértékéről, arról, hogy találmánya mennyire esik közel az ismert megoldásokhoz.

Az újdonságkutatás alapja a találmány Ön által rendelkezésünkre bocsátott leírása és (ha van) rajza, a műszaki megoldás egyértelmű ismertetésével, angol, német, francia vagy magyar nyelven.

Az újdonságkutatáshoz nincs szükség szabályszerű szabadalmi bejelentésre. A kutatást a technológia adott területeiről rendszerezett és naprakész információt tartalmazó szabadalmi és nem szabadalmi adatbázisokban végezzük. A kutatási jelentést a körülményekhez képest a lehető legrövidebb idő alatt, de legkésőbb a megrendelés beérkezésétől számított 4 héten belül elkészítjük.

Szeretné igénybe venni szolgáltatásainkat?

Keressen minket elérhetőségeinken, hogy közösen megtalálhassuk a legjobb megoldásokat!

hu_HU