Újrahasználat – A dán minta

November elején az újrahasználattal foglalkozó nemzetközi projektünk (2Lifes) keretében Dániába látogattunk, ahol egy három napos tanulmányút keretében ismerkedhettünk meg az Aarhus környéki hulladékgazdálkodással.

Utunkra elkísértek bennünket a Zöldellő Sárrét Egyesület, valamint a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. munkatársai is.

A program keretében megismertük Aarhus hulladékkezelési elképzeléseit és részletesen beszélgettünk a műanyag felhasználás, újrahasználat és újrahasznosítás kérdéséről. Rögtön az elején szembetűnő volt, hogy a helyi szakemberek mennyire szeretik a munkájukat és fontosnak tartják, hogy a mindennapi emberekhez hogyan juttatják el az üzenetüket.

A tervezési folyamatba kb. 3500 lakost vontak be, akiket megkérdeztek arról, hogy mit szeretnének a hulladékkezelési tervben látni. Náluk a kérdés már az, hogy az újrahasznosítást hogyan tudják hatékonyan az újrahasználat irányába eltolni.

Számos innovatív fejlesztést láttunk, melyek közül kiemelkedik az ún. „Repair Van”, azaz javító kisbusz, amely a város utcáit járva, különböző rendezvényekhez kapcsolódóan önkéntesek segítségével segít a helyi lakosságnak megjavítani az elromlott tárgyaikat.

Ezen kívül létrehoztak még egy „Swap Box” elnevezésű mini csere-bere, újrahasználat mobil állomást, amely 6 hétig van egy-egy városrészben. A lakosok nagyon szeretik és használják, hiszen így számos általuk nem használt, de még használható holmi kaphat egy másik embernél új életet.

Ellátogattunk a helyi hulladékgyűjtő központba és égetőműbe, amely az egész várost ellátja energiával. Külön említést érdemel az építőanyagok újrafelhasználására és újrahasználatára kidolgozott módszerük. Többek között a beton- és téglahulladékból zúzalékot készítenek, amelyet később útalapok készítéséhez használnak fel. Fantasztikus adat, hogy Dániában a kommunális hulladék mindössze 3-4%-a végzi a hulladéklerakókban, összehasonlításképpen ez a szám Magyarországon 70% körüli.

A helyi hulladékkezelés fontos elemei még a föld alatti szelektív hulladékgyűjtő szigetek, a műanyag hulladék gyűjtő rács a város csatornáján, amely a PET palackokat fogja fel, valamint a hamarosan induló újrahasznosító központ, amely 0-24 órás nyitvatartással várja majd a helyi lakosság újrahasznosítható hulladékát, természetesen ingyenes leadási lehetőséggel.

Nagyon hasznos, informatív tanulmányút volt, reméljük, hogy a láttotakból egyre több megoldás megjelenik majd a hazai hulladékgazdálkodásban is. Rajtunk nem fog múlni! 😊

en_GB