FELHÍVÁS | Női vállalkozók vidéken – Pályázzon INGYENES litvániai képzésünkre!

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (KDRIÜ) olyan vidéki térségekben tevékenykedő szakmai és civil szervezetek, vállalkozók vagy önkormányzati szereplők jelentkezését várja, akik szívesen képeznék magukat, majd a megszerzett tudást saját közösségükben továbbadnák!

A program az Empowered Women For Rural Development (EW4RD) Erasmus+ projekt keretében valósul meg, melynek célja, hogy erősítse a vidéki női vállalkozásokat és vidékfejlesztési folyamatokat.

Pályázzon és vegyen részt a következő képzésen 2022. április 12-14. között, Litvániában!

Az oktatásban résztvevők olyan készségeket és ismereteket szerezhetnek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megbirkózzanak a vidéki térségekben felmerült nehéz gazdasági helyzettel és az alacsony mértékű fejlesztési tevékenységekkel.

A háromnapos eseményen a különböző megbeszéléseken, eszmecseréken és oktatáson túl a helyi önkormányzatoknál és kereskedelmi kamaránál tett tanulmányi látogatások és kerekasztal-beszélgetések is színesítik a programot.

A képzés céljai:

  • Innovatív megközelítés átadása a vidéki gazdaság fejlesztését illetően.
  • Bevált, jó gyakorlatok cseréje a részt vevő országok helyi közösségei között.
  • Vidéki gazdasággal kapcsolatos ismeretek, kulcskészségek és eszközök elsajátítása.
  • A vidéki gazdaság és a vidéki területeken élő, marginalizált nők támogatása.

Várjuk mindazon személyek jelentkezését, akiknek érdeklődését felkeltette felhívásunk, angol nyelvtudással rendelkeznek és megfelelnek a jelentkezéskor érvényes litvániai beutazási szabályoknak (részletek itt: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/).

A jelentkezéshez kérjük küldje el a gbarath@kdriu.hu email címre szakmai önéletrajzát, valamint rövid motivációs levelét, amelyben leírja, hogyan tudná kamatoztatni a képzésen elsajátított ismereteket.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2022. MÁRCIUS 23. (SZERDA)

en_GB