Közös értékalkotás dél-magyarországi közszolgáltatók és KKV-k részvételével

Több mint 50 fős részvétel mellett rendeztük meg 2021. szeptember 23-án a “GoHoCare2.0!” elnevezésű regionális roadshow 2. állomását, amelyen ezúttal a dél-magyarországi közszolgáltatók és KKV nyerhettek betekintést a közös értékalkotás műhelytitkaiba.

A rendezvényen Hegedűs István a KDRIÜ tanácsadója ismertette a HoCare2.0 Interreg Central Europe projektet, majd Körmendy Gál interaktív tréningjét követően Dr. Becságh Péter, a SZEFA Magyar Személyre Szabott Egészségügy Fejlesztéséért Alapítvány kuratóriumi tagja és Dr. Horváth Zsolt MSc, PhD a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Onkoradiológiai Központjának központvezető főorvosa műhelybeszélgetés keretében mutatott be egy tesztelés alatt lévő online betegút menedzser rendszert, amely várhatóan az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) központi rendszerébe beépülve fogja segíteni a jövőben a betegek ellátásának menedzselését.

A résztvevő KKV-k számára Keller Péter, a Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője mutatta be az elérhető és hamarosan megjelenő GINOP Plusz kiírások főbb tudnivalóit.

A társszervező Országos Kórházi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség nevében ezúton is köszönjük előadóinknak és a résztvevőknek a projekt iránt mutatott érdeklődést!

A projekt során fejlesztett kézikönyvek itt elérhetők:

KKV kézikönyv

Szakpolitikai kézikönyv

hu_HU