Sikeresen lezajlott a HoCare2.0 projekt záró konferenciája

Június 15-én került sor a HoCare2.0 projekt utolsó nyilvános rendezvényére. Több mint 80 résztvevő és előadó gyűlt össze virtuálisan, hogy egy délután során megosszák egymással az eredményeket és betekintést nyerjenek az otthonápolás területén alkalmazott közös értékalkotás módszertanába.

Hegedűs István a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. képviseletében a projekt átfogó koncepcióját mutatta be a hallgatóságnak, megjelölve a főbb célokat, tevékenységeket és eredményeket. Őt négy előadó követte, akik bemutatták közös értékalkotás területén szerzett tapasztalataikat, melyet saját termékeik szolgáltatásaik fejlesztése során szereztek a HoCare2.0 projekt keretében: Evelin Krajnc és Simona Brezar a Caretronic, d.o.o. képviseletében (Szlovénia), Lorenzo Di Natale az IDEGO – Digitális Pszichológia részéről (Olaszország), Jan Schneider a Prágai 4. Szociális Szolgáltatások Intézetétől (Cseh Köztársaság), és Ulrike Sobczak a Drezdai Egyetemi Kórházból, (Németország). Katarzyna Ociepka-Miąsik, a lengyel Social Impact munkatársa ezt követően a közönségnek bemutatta a közös-értékalkotás általános szempontjait, előnyeit, kihívásait, legfontosabb lépéseit, valamint szociológiai összefüggéseit a mindennapi életünkben. A konferencia első részét Katarzyna Kielanowska a Rzeszowi Regionális Fejlesztési Ügynökségtől és Magdalena Klimczyk a Malopolska régiótól (mindkettő Lengyelország) zárta, akik a HoCare2.0 projekt során megvalósult minta projektek legfontosabb tanulságait foglalták össze.

A délután második része a közös-értékalkotásnak és annak jövőbeli kilátásaival kapcsolatos témákról szóló panelbeszélgetésnek volt szentelve. Hegedűs István és Katarzyna Ociepka-Miąsik mellett Weigl Ferenc a magyarországi Országos Kórházi Főigazgatóságtól és Matteo Donelli az olaszországi Cremonai Kereskedelmi Kamarától cseréltek véleményt olyan kérdésekről, mint például “Milyen előnyei és kihívásai vannak a közös-értékalkotásnak az otthonápolás területén?” vagy “Mit ajánlana a kkv-knak és a közszolgáltatóknak, akik érdeklődnek a közös értékalkotás iránt?”.

Mivel a projekt a végéhez közeledik, az egész konferencia alkalmat adott arra, hogy lezárásra és összegzésre kerüljenek a tevékenységek, valamint hogy az elért eredmények széles közönség előtt is bemutatásra kerüljenek. A konferencia során számos kérdés merült fel a résztvevők részéről, ami azt jelezte, hogy a közös-értékalkotás, különösen az otthonápolás területén, sokak számára érdekes téma. Katarzyna Ociepka-Ociepka-Miąsik kiemelte: “Úgy gondolom, hogy a konferencia értékes volt, és jól bemutatta a közös-értékalkotás gyakorlati szempontjait, ami mindig értékes a hallgatóság számára. Mindannyian olvashatunk könyveket a közös-értékalkotásról, de ami a leginkább számít, az a gyakorlati tudás”.

A HoCare2.0 projektről

A projekt támogatja az ügyfélközpontú otthoni ápolási megoldások megvalósítását és bevezetését a közös értékalkotás módszerének alkalmazásával. A projektet az Interreg CENTRAL EUROPE program finanszírozza, és 11 partner valósítja meg a Cseh Köztársaságból, Németországból, Magyarországról, Olaszországból, Lengyelországból, valamint Szlovéniából.

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség a projekt vezetőpartnereként koordinálja a nemzetközi összefogást, valamint felel a magyarországi Kkv mintaprojekt megvalósításáért.

hu_HU