Ádám Katalin 67 éves, tatabányai születésű közgazdász, mérlegképes könyvelő és adótanácsadó, aki egész életét az építőiparban töltötte – egy olyan területen, ahol nőként különösen nehéz volt érvényesülni. Pályáját a hetvenes évek végén kezdte a KOMÉP-nél (Komárom Megyei Állami Építőipari Vállalat), a szocilista időszak építőipari nagyvállalata a rendszerváltás után felszámolásra került (1991.) és amikor a megszűnő nagyvállalat romjaiból elindított Makett Kft. is felszámolásra került, akkor vette kezébe a sorsát. 1994-ben megallapította a T-Mátrix Kft-t melynek fő tevékenysége a generál kivitelezés és azóta is ügyvezetőként dolgozik benne.
Nem volt könnyű út. Nőként, ráadásul nem klasszikus építőipari végzettséggel, gyakran kellett bizonyítania. Sokszor előfordult, hogy partnerei inkább férfi kollégáit keresték, megkerülve őt. Ilyenkor határozottan kellett fellépnie, még akkor is, ha ez nem állt közel a személyiségéhez. „Meg kellett tanulni keménynek lenni úgy, hogy közben megmaradjak nőnek” – fogalmazta meg tapasztalatait. Az első tíz-tizenöt év különösen megterhelő volt, de kitartása végül meghozta gyümölcsét.
Katalin számára azonban a munka sosem csak üzlet volt. Mindig fontosnak tartotta a közösséget és az emberek segítését. Szakszervezeti vezetőként kezdte társadalmi szerepvállalását, később pedig megalapította a „Mértékadó Nők Társaságát”, miután úgy érezte, hogy a hivatalos szervezetekben nincs valódi tere a női véleménynek. Az egyesület célja idővel átalakult: a hangsúly nem az üzleti együttműködésen, hanem a női értékek képviseletén lett.
Tapasztalatai szerint a nők helyzete ma is ellentmondásos. Bár sok minden változott, még mindig gyakran kerülnek hátrányos helyzetbe. Különösen nehéznek látja a család és a munka összeegyeztetését: a gyermekvállalás évekre megtöri a karriert, miközben a társadalmi támogatás rendszere nem alkalmazkodik a valós igényekhez. „Nem pénz kellene elsősorban, hanem működő segítség – például olyan bölcsőde, ami igazodik a szülők munkaidejéhez” – hangsúlyozza.
Saját életében ösztönösen törekedett az egyensúlyra. A család mindig fontos maradt számára, még akkor is, amikor a munka rengeteg energiát igényelt. Gyermekét sokszor magával vitte munkahelyi megbeszélésekre, és nagy szerepet játszott az is, hogy családja – különösen férje és édesanyja – támogatta. Úgy véli, a kulcs az egyensúly megtartása: ha ez felborul, minden más is könnyen szétesik.
Katalin ugyanakkor kritikus szemmel figyeli a mai világot. Aggasztja a közösségek gyengülése és a generációk közötti szakadék. Úgy látja, a fiatalabb korosztály másképp gondolkodik, és nehéz velük kapcsolatot teremteni. Hiányolja a valódi emberi kapcsolatokat, amelyek az ő életében természetesek voltak.
A jövővel kapcsolatban egyszerre realista és reménykedő. Szeretné átadni vállalkozását fiának, és bízni abban, hogy a következő generáció új irányt talál. Ugyanakkor fontos számára, hogy a nők erősebbé és önállóbbá váljanak. „Ne szolga legyél, hanem nő – legyen saját egzisztenciád” – ez az üzenet, amelyet legszívesebben továbbadna.
Katalin története nemcsak egy sikeres karrier története, hanem egy olyan nőé is, aki egy férfiak uralta világban is megőrizte önmagát, és közben másokért is tenni akart. Az ő példája azt mutatja: kitartással, bátorsággal és értékek mentén még a legnehezebb környezetben is lehet utat találni.
Az interjú a WIN – Danube Region projekt keretében készült.
